Leginkább az idős generációra jellemző, hogy baleset áldozatai lesznek a nappaliban, konyhában, fürdőben, vagy a hálóban, sajnos nem ritka, hogy egy-egy esés halálos sérülést okozhat.
Ha az illetőnek pedig nincs élő-, vagy közeli rokona, akkor szélsőséges esetben akár hetek is eltelhetnek, amíg az áldozatot megtalálják a szomszédok. Ilyenkor pedig elképesztően nagy szükség van az extrém takarításra, azaz a BioCleaning segítségére.
Amikor egyszerűen nem képes bemenni abba a lakásba, ahol a tragédia történt, akkor hozzánk bizalommal fordulhat! Hiszen mély együttérzésünk mellett a legnagyobb tisztelettel és emberséggel kezeljük a személyes tárgyakat, iratokat. Amelyeket a munkánk végeztével természetesen átadunk a családtagok részére.
Hogy néz ki egy ilyen takarítás?
Mindenképpen Ózonos fertőtlenítéssel kezdünk, hiszen nem tudhatjuk volt-e az elhunytnak bármilyen fertőző betegsége. Amennyiben szükséges ezt követően látunk neki a lakás/ház kiürítésének, mert nem ritka a gyűjtögető életmód. A lomtalanítást követően látunk hozzá a tényleges takarításnak, majd végezetül egy zárófertőtlenítést hajtunk végre, hidegködképzővel.
Mind a haláleset, mind a bűntények után is teljes diszkrécióval kezeljük a megkereséseket.